5. Fejezet

Sajnálom, hogy ennyit késtem csak nem voltam net közelben, de most jövök rendesen, bár nem tudom, hogy meddig folytatom, mert nem hiszem, hogy van értelme...Nem lett hosszú rész, bocsánat érte, de azért jó olvasást, azoknak akik idetévednek és elolvassák:)

Niall

Szó szerint ugrálva készülődtem össze reggel. Annyira jó kedvem volt, hogy anyu nem egyszer rám szólt, hogy nyugodjak már le, szedjem össze magam, meg ilyenek, de nekem nem ment. Annyira boldog voltam, hogy végre minden oké-vagyis valami olyasmi-köztem és Liam között, hogy majd kiugrottam a bőrömből. Rohangálni kezdtem a lakásban, de nem tudtam, hogy igazán mit akarok. Szünet volt senki nem tartózkodott a városban, vagyis kevesen, mert mindenki elutazott meg ilyenek. Nekem nem volt kihez elutaznom, anyuék, pedig jobban szerettek volna nélkülem lenni, így ők ma elutaznak, és én punnyadhatok itthon egyedül. 

-Kicsim gyere elköszönni!-kiabált anyu, én pedig lerohantam a szobámból, át az ebédlőn a bejárati ajtóhoz. Már ott volt a taxi bepakoltak, de anyu azt magyarázta, hogy nem megy el addig, amíg nem kap tőlem puszit. Ez olyan gyerekes dolog, de mindig adok puszit anyának, akármilyen rossz fiúnak is tűnök. Odaléptem anyához, Ő magához húzott és szorosan megölelt. Alig marad levegőm, de én is átöleltem, majd mikor távolabb lépett adtam neki egy puszit.

-Jó utat és vigyázzatok nagyon magatokra.-anya arcát könnyek lepték el, és újra magához ölelt, majd apa leráncigálta rólam. Elköszöntünk mi is egymástól, majd ők beszálltak a taxiba, és tovább álltak. Épp azon voltam, hogy visszamegyek a lakásba, mikor megláttam Liam-et a kapuban állni. Intettem neki a fejemmel, hogy jöjjön be, nem kellett neki szólnom, így is megértette. Mikor bejött becsukta maga után az ajtót, én pedig a nappaliba sétáltam át, megvártam őt. 

-Ülj le, mindjárt jövök.-kimentem a konyhába és beraktam a mikróba, egy adag popcornt. Ma még nem is reggeliztem, pedig nem szokásom kihagyni, egy étkezést sem. Unottan néztem ki a fejemből, és hallgattam a mikróban pattogó kukorica hangját, szinte zene volt füleimnek. Mindig mondták, hogy nem kéne olyan sokat ennem, mert el fogok hízni, de képtelen vagyok nem enni. Van olyan, hogy egy nap hatszor rám jön az ehetnék, és olyankor nincs az, az Isten, hogy ne egyek. Annyira elmerültem a kaják körül forgó gondolataimban, hogy alig vettem észre, hogy a pattogó hangot már nem is hallom. Gyorsan kiszedtem a popcornt, majd egy tálba raktam és visszasétáltam diadalittasan a nappaliba. Liam a kanapén ült és a semmibe meredt, gondolom elgondolkozott, vagy csak elbambult. Lehuppantam mellé a kanapéra és az orra alá nyomtam a tányért.

Liam

-Kérsz?-ezzel rántott ki Niall a gondolkozásból. Pont rajta gondolkoztam és azon, hogy mi a fenét is keresek itt. Anyuék elmentek nagy bevásárlásra és én nem akartam velük menni, így mondtam, hogy itthon maradok, de aztán végül itt ülök Niall-el a kanapén és a popcont nézem, amit az orrom alá nyomott.

-Most nem köszi. Mit csináljunk?-ötletem sem volt, hogy most így mi legyen. Tudom, hogy kibékültünk, de még mindig nem érzem úgy, hogy minden rendben lenne köztünk. Nem tudok már úgy nézni rá, mint régen. Már nem tudom olyan jó barátomnak tekinteni. 

-Filmezzünk, popcornozzunk, és hülyéskedjünk, mint régen.-láttam a szemem sarkából, ahogy mosolyog és nem tudtam nem mosolyogni. Aranyos volt. Uram isten! Milyen gondolatok cikáznak a fejemben?! Nem hiszen el, hogy arra gondolok, hogy Niall aranyos. Nem, nem aranyos. Ő pasi és nem valami csaj, vagy valami állat ami aranyos lehet.

-Benne vagyok, de akkor keress filmet, és adj popcornt.-vigyorogtam és elvettem tőle a tálat. Niall meglepetten nézett engem egy ideig, majd közölte velem, hogy gonosz vagyok, mert megfosztottam tőle a kaját. Tudom, hogy Niall mennyire oda van a kajáért, és igazándiból én vagyok az egyetlen aki következmények nélkül elveheti a kajáját. Másoknak már rég bemosott volna egyet, de én a szerencsés vagyok ezen a téren. És örülök, hogy ez nem változott. Berakott valami horror filmet, amiről tudja, hogy utálom, mert félek tőlük, de Ő annyira odavan az ilyenekért, hogy nem szóltam neki. Valahol a film felénél jártunk, amikor én nagyon megijedtem és Niall vállába fúrtam a fejem, és egy párnát is az arcomhoz emeltem, hogy véletlenül se lássak semmit, bár a hangok így is zavartak.

-Kikapcsoljam?-kérdezte Niall, és én legszívesebben felrohanta volna a szobájába és kiabáltam volna, hogy kapcsolja ki, kapcsolja ki, de nem tettem.

.Nem, nem kell jól vagyok.-persze ez nem volt igaz, de amikor megemeltem a fejem és Niall-re mosolyogtam, nem kapcsolta ki. Lehet nem hitt nekem, de látta rajtam, hogy nagyon próbálkozom elhitetni vele. Amint vége lett a filmnek Niall kiabálni kezdett, mert a végén elvileg meghalt a gyilkos, de aztán mégis megölte az utolsó túlélőket.

-Niall nyugodj meg, van ilyen és a legtöbb horrornak ilyen a vége, nem?

-Igen ilyen, de ez engem idegesít! Mindig is ez van és az agyamra megy!-ezzel ült vissza a kanapéra-mert időközben fel állt-, majd felém fordult. Nem tudtam megszólalni, nem tudtam megmozdulni, csak néztem mélykék szemeibe. Rabul ejtett szeme, majd mikor láttam, hogy nem a szemeimet nézi, rájöttem, hogy ajkaimat bámulja és nem bírtam magammal, az én tekintetem is ajkaira siklott. Niall egyre közelebb és közelebb került hozzám és én el akartam húzódni, de képtelen voltam rá, még akkor is, mikor ajkai már az enyémeken volt.