4. Fejezet

Megint visszaemlékezés a dőlt betűs szöveg. Remélem nem lett olyan rossz, mint amilyennek én gondolom, de a láztól nehéz tisztán gondolkozni. Jó olvasást mindenkinek! :D

Liam

Utoljára akkor mondta így ezt, mikor elrontotta a barátságunk. Niall-t amióta ismerem sokat jelent nekem, és fáj, hogy már nem vagyunk barátok, de az nem mehetett úgy tovább, képtelen lettem volna barátként nézni rá, azok után, amit mondott. Még mindig szeretem Őt, úgy mint egy barátot, akkor is, hogyha ennyi ideig nem beszéltünk, de próbálom neki azt mutatni, hogy megutáltam, mert akkor talán nem jönnek elő, azok a dolgok, amik akkor történtek, egy éve...

2 éve a legjobb barátom Niall ami elég furcsa, hiszen 14 évesen senki nem szokott magának ilyen barátot találni, vagy mégis?! Nem is érdekes, mert Niall a legjobb barátom még mindig, ami annyira hihetetlen. Anyum nem annyira örül neki, hogy vele barátkozom, mert szerinte ez alatt a két év alatt megrontott, ami részben igaz is. Ha Ő nincs sok mindent nem próbálok ki és tudatlannak érezném magam, így 16 évesen, mert sosem akartam volna magamtól kipróbálni a cigit, nem lógtam volna el a suliból, csak azért, mert nem volt kedvem bemenni meg ilyenek. Anyum szerencsére erről nem tud és nem is fog, ha ez rajtam múlik. Igazából a családból senki nem tud ezekről a dolgaimról és arról, hogy mennyire jóban vagyok Niall-el. Az egyik nővérem mindig azt hitte, hogy csajom van, amikor Niall-el mentem valahova. Mindig azt mondta, hogy túlságosan is odafigyelek arra, hogy, hogyan áll a hajam, 2x mosom meg a fogam és, hogy ebben tuti csaj van. Talán igaza volt, túl sokat adtam a külsőmre ilyenkor, de még magamnak sem tudtam megmagyarázni, hogy miért, nemhogy neki. Kopogtak az ajtón és mindenki lusta volt elmenni odáig, így csak rám kiabáltak, hogy nyissam ki. Unott fejjel mentem le, majd nyitottam ki az ajtót és legnagyobb meglepetésemre Niall-t láttam ott.

-Hogyhogy itt?-nem sokszor jött át hozzám, inkább én mentem hozzá, vagy valahol találkoztunk, mert ugye a szüleim nem nagyon szerették, hogy ilyen jóban vagyunk.

-Beszélnünk kell Liam.-annyira komolyan mondta, hogy egy kissé megrémültem. Nem tudtam, hogy miről akar beszélni, vagy, hogy miért ennyire komolya, amikor Ő nem szokott ilyen lenni, ezért felvezettem a szobámba, bár mondjuk tudta a járást itt, hiszen a gitár darab gyakorlásánál járt ide. Becsuktam az ajtót, mikor mindketten beértünk és leültem az ágyra megpaskolva magam mellett a helyet, hogy üljön le. 

-Figyelj Liam, van egy kis gondom...

-Hallgatlak!-próbáltam biztatni, hogy elmondja és ezért megszorítottam a kezét, ami az enyém mellett volt, de Ő csak kihúzta ujjait a kezemből. Nem tudtam ezt miért tette, ezért értetlenül néztem rá, de Ő csak megrázta a fejét.

-Az a baj, hogy...hogy...jaj nem tudom, hogy mondjam el.

-Mond úgy, ahogy érzed.

-De ezt nem lehet csak úgy elmondani, ez nem olyan dolog. Nem normális...-na itt már teljesen elvesztettem a fonalat és nem tudtam, hogy most mi van. Mi nem normális? Csak azt ne mondja, hogy a barátságunk nem az, mert akkor én összeroppanok. Nekem szükségem van Niall-re, mert nélküle egy unalmas sznob vagyok. De lehet, hogy nem csak emiatt van rá szükségem? Nem, nem ez hülyeség.

-Hé, nekem bármit elmondhatsz tudod. Szóval mi nem normális?

-Igen tudom, hogy bármit elmondhatok neked és én nem vagyok normális.-gondolkozóba estem, hogy ezt most hogyan érti, de ekkor folytatta és valami olyat mondott amitől ledermedtem. -Nem vagyok normális, mert többet érzek irántad, mint barátság. Amikor csak hozzám ér, olyan érzésem van, mintha áramütés száguldana át a testemen és minden éjjel rád gondolok, mielőtt elaludnék. Nem tudom kiverni a fejemből az érzést, mikor átölelsz és... ez szörnyű. Most megértem, ha megutálsz, de én így érzek Liam.-teljesen lesokkoltam. Sosem gondoltam úgy rá, mint, ahogy Ő rám. Mindig is barátnak tekintettem még akkor is, amikor annyira sokat bajlódtam a kinézetemmel. Vagy lehet, hogy nem, de engem ez, az érzés megrémít, ez nekem nem kell. Sosem voltam buzi és nem is leszek az, nem gondoltam még úgy egy pasira sem. Amikor megtudtam szólalni, nagyon bunkónak hatottam, de képtelen voltam elviselni azt az érzést.

-Akkor lehet nem kéne barátkoznunk, távol kéne lennünk egymástól, hátha elmúlik ez.

-Liam ez nem tud elmúlni, ez van és kész, de ha emiatt nem akarsz velem barátkozni, hát legyen!-ez volt az utolsó mondat, amit változzunk mielőtt elköltöztem.

Hagytam, hogy a régi emlékek betöltsék elmémet, mivel Niall nem szólt egy szót sem, ahogy én sem. Vajon neki is eszébe jutott az utolsó beszélgetésünk, vagy csak nem tudja, hogy mondja el amit akar? Kétségek között vagyok, már megint, ahogy akkor is voltam. Úgy érzem elvesztettem aznap a legjobb barátomat és már sosem kapom vissza. Ha helyre is állna köztünk minden, már nem tudnék úgy a barátja lenni, ahogy akkor.

-Nem arról volt szó, hogy beszélnünk kell? Tudod nem érek rá egész nap, mert sok dolgom van.-nem akartam bunkó lenni, de ezek a szavak csak úgy elhagyták ajkaimat, nem tudtam megállni, hogy ne legyek bunkó.

Niall

Az utolsó beszélgetésünkre gondoltam, és nem szóltam semmit, ahogy Ő sem. Talán hagyni kéne ezt az egészet, és soha többé szóba sem hozni, kerülni egymást, mert akkor nem lenne megint balhé, de nekem nem megy ez nélküle. Szükségem van rá, még akkor is, ha csak barátok maradunk, de nekem akkor is szükségem van rá. Tudom, hogy már sosem lesz olyan jó a kapcsolatunk, mint volt régen, mert azt én elrontottam, de talán még egy kis részét helyrehozhatom. Nem is reagáltam bunkó hangnemére, nem volt annak értelme, hogy itt elkezdjünk a helyes hanglejtésről beszélni, így csak elengedtem a fülem mellett, de azért válaszoltam neki.

-Igen arról volt szó, hogy beszélgetünk és fogunk is beszélgetni, csak tudod próbálom magamban összerakni előbb, hogy mit akarok mondani, még mielőtt valami meggondolatlant mondok.-erre csak megvonta a vállát és bement az öltözőszekrények mögé öltözni, és ekkor mégis mondtam valami meggondolatlant.-Miért ott öltözöl? Láttalak már egy szál boxerben.-a szám elé tettem gyorsan a kezem és reménykedtem benne, hogy mégsem voltam olyan hangos, hogy meghallja, de sajnos hallotta és értetlenül nézett rám.

-Mi van?! És mégis mikor?-fel volt háborodva éreztem a hangján, és nem tudtam nem szégyellni magam, hogy ma reggel őt bámultam.

-A szobám ablaka a tiédre néz.-ennyit mondtam, amikor Ő dühösen fogta magát és kijött a szekrények mögül és alsónadrágra vetkőzött.

-Hát ha már láttál így akkor mindegy.-nem tudom mire ment ki a játék, de azt tudom, hogy én teljesen elvesztem és csak Őt tudtam nézni. Amint megmozdult láttam izmait kidudorodni, mellkasát fel-le emelkedni, miközben levegőt vesz. Minden apró mozdulatát figyeltem, addig amíg el nem fedte magát a ruháival, ekkor felnéztem szemeibe és valami különös dolgok láttam. Fogalmam sincs mi volt az, de ezt a valami még sosem láttam szemében.

-Sikerült összeszedni a gondolataidat?-egy pillanatra el is felejtettem, hogy miért jöttem ide, annyira lefoglalt teste bámulása.

-Valamennyire.

-Na akkor mond, hallgatlak.-nagy levegőt vettem és belekezdtem.

-Tudom, hogy 1 éve tönkretettem a barátságunkat, de szeretném azt helyrehozni. Szeretném ha megint barátok lennénk, és nem olyanok, akik elmennek egymás mellett utálkozva, mert én nem utállak. Nem tudom te, hogy vagy vele, de szerintem egy olyan barátságot, ami a miénk volt, nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni. Mond meg mit tegyek, hogy rendbe hozzam és megteszem, de kérlek ne utálj.-ha utálna én abba belehalnék, de ezt neki nem kell tudnia és azt sem, hogy az érzéseim mit sem változtak ez alatt az egy év alatt, csak egy picit...talán.

-Niall nem kell semmit sem tenned és nem utállak... Ugyanolyan jóban már sosem leszünk, mint ahogy akkor voltunk, és igazad van nem lehet a szőnyeg alá söpörni, de olyan már sosem lesz. Lehet jobb is így nekünk. Csak tönkretennénk egymást.-örültem, hogy nem utál engem, de amit mondott fájt. Ő sosem tenne engem tönkre még akkor sem, hogyha meg kéne játszanom, hogy csak baráti érzelmeket táplálok iránta.

-Nem tennénk tönkre egymást, vagyis te sosem tennél tönkre engem. Kérlek Liam próbáljuk meg újra.-láttam rajta, hogy hezitál, én pedig egyre jobban kezdtem izgulni. Még a gyomrom is görcsbe ugrott és képtelen voltam egy helyben megállni, ezért egyik lábamról a másikra álltam.

-Oké. Egy utolsó próba, de ha nem megy többet nem próbálkozunk.-egy hatalmas vigyor jelent meg az arcomon és legszívesebben megöleltem volna, de nem tettem, mert a végén még meggondolja magát.

-Köszönöm.

-Ezen nincs mit köszönni.-mondta és ma először egy mosolyt láttam az arcán, mikor összeszedte a cuccait odajött hozzám. -Na gyere menjünk haza.-átkarolta a vállamat és már jó ideje, most először éreztem magam boldognak.

3. Fejezet

Kissé megfázva, de hoztam a következő fejezetet, mivel egész nap be voltam zárva a szobába. Remélem elnyeri a tetszését azoknak akik olvassák. Légyszí kommizzatok, mert nagyon érdekel a véleményetek, mert így nem tudom, hogy van-e értelme írnom vagy sem.
U.i:a dőlt betűs a szöveg visszaemlékezés, csak nem akartam kiírni, hogy "visszaemlékezés" és "visszaemlékezés vége". Remélem nem lett ettől olyan zavaros.

Niall
Reggel annyira sokáig voltam bent a fürdőben, mint még soha. A bátyám egyfolytában dörömbölt az ajtón, hogy Ő is be akar még jutni oda, de engem nem érdekelt. Tökéletesen akartam kinézni az első napomon az iskolában, nem akartam semmi kivetnivalót magamon. A hajamat vagy hatszor csináltam újra, mert sehogy sem tetszett, végül felzseléztem. A ruháim között is percekig válogattam, egy szál boxerben rohangálva fel-alá, majd az ablakomnál megálltam, mert ekkor láttam csak meg, hogy Liam szobájának az ablaka, pont az én szobám ablakára néz. Mint valami idióta filmben, vagy a pornókban, ahol az ember ilyenkor nyúl magához, vagyis legalábbis akkor, amikor a szembe szomszéd öltözik, vagy ilyenek. Nem láttam Liam-et a szobájában, de tudtam, hogy az övé, mert nem volt tele csajos cuccokkal és ott volt a gitárja is, amivel annyit szórakoztunk.
El sem hiszem, hogy gitár órára megyek és pont a hangszerem hagyom otthon. Vissza kellett mennem érte, emiatt jól el is késtem.
-Késett! Üljön le és maradjon csendbe.-ezzel a tanár le is zárta a beszélgetést én, pedig leültem az egyetlen üres helyre egy srác mellé, akit nem ismertem. Ez mondjuk nem is volt meglepő, hiszen sok embert nem ismerek a városból, de egyszer mindennek eljön az ideje. A tanár körbejárt és mindenkinek a kezébe nyomott egy kottát, de páran kellett dolgoznunk és én azzal a tök ismeretlen sráccal kerültem párba.
-Ha már így összepárosítottak minket bemutatkozom. Liam Payne vagyok. Te?-volt valami ebben a srácban, ami annyira más volt, mint a többiekben. Rendes volt és formai már a legelején is. Nem értem, hogy egy ilyen fiatal srác miért ilyen...hogy is mondjam....begyepesedett. Ez a legjobb szó rá.
-Én Niall Horan vagyok. Mennyire használod jól a gitárod? Mióta gitározol és játszol más hangszeren is?-sok mindent kérdeztem egyszerre, de szerettem volna tudni, hogy egy kezdővel állok-e szembe vagy sem, hiszen a partnerem és ha nagyon béna, segítenem kell neki. 
-3 éve tudok gitározni, szóval van tapasztalatom és zongorán is tudok játszani. Te hogy áll ezekkel?-tudhattam volna. Egy ilyen jóra való gyerek min nem tudna játszani, ha épp nem a zongorán. Engem az a hangszer sosem vonzott, még akkor sem, ha szép, ahogy játszik rajta az ember és romantikus is, de nekem a gitár akkor is jobban bejön.
-Négy éve gitározom, szóval elég profi vagyok benne, de más hangszeren nem játszom.-ezzel lezártuk a beszélgetést, mert közölte a tanár, hogy vége az órának és mehetünk haza. Mivel két különböző irányba mentünk nem beszéltünk aznap többet, de minden nap átmentünk egymáshoz gyakorolni a darabot és a végén legjobb barátok lettünk. Milyen szépen is indult...
Gondolataimra, könny gyűlik a szemebe. El sem, hiszem, hogy ez lett belőlünk. Liam gyűlöl engem, meg is értem, de nekem hiányzik, hogy olyan jó barátok legyünk, mint régen. Épp fordulnék el az ablaktól, amikor meglátom Liam-et kilépni a fürdőszobából vizes hajjal és csak egy törölközővel a derekán. Eltátottam a számat, képtelen voltam bármit is tenni, csak bámultam Őt és nagyon reménykedtem, hogy nem vesz észre, mert akkor semmi esélyem nem lesz arra, hogy rendezzem vele a kapcsolatomat. Ajtó csapódásra fordulok csak meg; még mindig tátott szájjal és a bátyámat látom a csukott ajtómnál.
-Öcsi...-amint meglátta a fejemet röhögni kezdett, majd találgatni.-Van egy jó csaj a szomszéd házban?-elálltam az ablakból, mert félre lökött és csak remélni mertem, hogy Liam már nem parádézik félmeztelenül, de ez sajnos nem így volt. -Fúj, te az ilyenekre gerjedsz? Valami nagy baj van veled öcsi!-ezzel grimaszolva ment ki a szobámból bennem meg az ütő is megállt. Nekem annyi, ha ezt anyuék megtudják, nekem végem.

Liam
Amint sikerült felöltöznöm, olyan 20 perc után, úgy éreztem magam, mint egy csaj, aki izgulok, hogy mit szól a NAGY Ő, mikor meglátja. Nem ez nem igaz. Nem Niall miatt csinálom ezt, vagyis ezt akarom elhitetni magammal, de nem vagyok benne biztos, hogy az így is van. Niall már megint a feje tetejére állította az életemet, és ha megint el kell költöznöm miatta, megverem. Vagyis nem, mert arra képtelen lennék...nem tudnám bántani...bár lehet, de nem biztos.Nem képtelen lennék úgy bántani, de azért ha arról van szó, adok neki, egy-két pofont, pedig ez nem én vagyok. Épp léptem volna ki a bejárati ajtón, de ekkor láttam, hogy Niall is elindult, így még nem akartam menni, várni akartam még.
-Kicsim miért nem mész már? El fogsz késni.-megrezzentem, mikor anyám hangját meghallottam, és gyorsan becsaptam az ajtót. Nem akartam, hogy tudja itt van Niall, bár örökké nem titkolhatom ezt előle, főleg, hogy itt lakik mellettünk. Anyum sosem kedvelte őt, mert mindig azt mondta, hogy megváltoztam miatta. Hogy rossz gyerek lettem, amiben van is igazság, de nem csak az Ő hatására lett ez, hanem mert sznob családom van, legalább is sokak szerint.
-Elmentem, majd jövök!-kiabáltam még be, amin anyum meglepődött, mert nem szoktam csak így lelépni, de most mennem kellett gyakorolni Niall-el. Nem is olyan rossz az a srác, mint amilyennek az elején gondoltam. Azt hittem, ilyen tipikus rossz fiú, de nem így volt. Talán ez amiatt volt, mert külsője alapján ítéltem meg. Rövid, felzselézett, festett szőke haj, lezser stílusú ruhák és elragadó tengerkék szemek. Ha csaj lettem volna, szerintem helyben elájulok tőle, mikor csak egy apró mosolyt ereszt felém. Elég jó környéken lakott a városban, az egyik legjobban, de ez még nem jelentett semmit, hiszen rájöttem már az alatt, az idő alatt amit vele töltök, hogy nem a külsőségek alapján kell ítélkezni, hanem a belső értékek alapján. Niall édesanyja nyitott ajtót, bevezetett a nappaliba és mondta, hogy szól Niall-nek várjak itt lent. Én hallgattam rá és vártam, de mikor visszatért egyedül volt.
-Niall azt mondta küldjelek fel hozzá. Menj föl a lépcsőn, majd a bal folyosó végén lévő ajtón menj be.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá a kedvesen, majd mikor viszonozta a mosolyomat elindultam felfelé a lépcsőn. Az ajtónál megálltam és bekopogtam, hiszen ez az illem, még akkor is, ha nyitva van az ajtó.
-Gyere!-bementem és ő a földön ült, gitárjával a kezében és egy-egy akkordot játszott. Maga mellé rakta a hangszert, majd mutatta, hogy üljek le én is. Kissé feszélyezve éreztem magam, de tettem amit kért. Leültem és a gitáromat leraktam magam mellé. Mindig tokkal együtt hordtam mindenhova, mert óvtam minden apró kis sérüléstől és még otthon is tokban tartottam.
-Kezdhetjük?-kérdezte, mire én csak bólintottam és elővettem a gitáromat. Elkezdtük játszani a darabot, de egy részt elrontottam, de csak a ritmust, az akkordok megvoltak. Niall elkezdte dúdolni a ritmust és én pár pillanatra lefagytam. Erős hangja volt, nem túl mély, de nem is magas, olyan pont normális volt a hangszíne. Úgy éreztem  Niall nem lehet igazi, hiszen ha azt vesszük tökéletes volt, annyira, hogy az már teljességgel lehetetlen.
Sokszor átéltem már gondolatban, hogy, hogyan is kezdődött a mi lehetetlen barátságunk és bevallom ekkor még hittem abban, hogy ez azért van, mert nekünk barátoknak kell lennünk örökké, de erre rácáfolt az élet a hülye érzéseinkkel.
-Máris megyek anya!-ezzel kiléptem a házból, és csak akkor kezdtem el újra Niall-re gondolni, mikor beértem a suliba. Egész nap próbáltam kerülni Niall-t és nem foglalkozni vele, de ez elég nehéz, hogyha egy osztályba járok vele, és minden órám közös vele. Szerencsére mellettem nem volt üres hely, de így mögém ült és éreztem a tekintetét magamon. Testnevelés óra után egyedül maradtam az öltözőben, vagyis én azt hittem, addig amíg meg nem jelent Niall.
-Beszélnünk kell. Most!-ezzel becsukta az öltöző ajtót és tudtam, hogy ez elől már nem menekülhetek.

2. Fejezet

Mivel elmúlt 1 óra, így csak az egyik ígéretemet tartottam be. Remélem nem lett olyan zavaros, mint, ahogy én érzem, bár lehet, hogy csak az idő miatt érzem így. Jó olvasást mindenkinek! xx

Liam

Nem tudom elhinni, hogy Niall James Horan áll itt az igazgatóiban és arra vár, hogy körbevezessük. Nem hiszem el, hogy képes volt idejönni, nem biztos, hogy miattam jött, de bennem ezt az érzést keltette, mintha direkt jött volna ide. Csakhogy elrontsa az itteni életemet, mint ahogy a szülővárosomban is tette. Senki nem tudta az igazi okot amiért elköltöztünk, ami az volt, hogy Ő belezavart a dolgokba, elrontotta a barátságunkat és én emiatt megkértem, anyuékat, hogy költözzünk el. Nem örültek neki, de pont kapóra jött nekem, hogy apunak felajánlottak itt egy állást. Nem akarta elfogadni, de mivel én annyira akartam ezt a költözést végül belement. a nővéreim hisztiztek amiért ott kell hagyniuk a barátaikat, de ez engem nem érdekelt, csak minél messzebb akartam kerülni Niall-től, aki mintha követne megjelent itt. Elég furcsán nézett engem, mintha nem hitte volna, hogy engem itt fog látni, de ha ezt Ő nem tudta, akkor mit keres itt?! Ha lenne rá esélyem itt helyben kikérdezném, de erre semmi esélyem sincs, mivel körbe kell vezetnem az épületben.

-Na akkor átadom a terepet fiúk!-ezzel kizavart minket az irodából és becsapta az ajtót. Egyből megragadtam Niallt a pólójánál fogva magamhoz húztam és hangosan, de elég fenyegetően beszéltem hozzá.

-Mi a szart keresel itt?

-Ide költöztünk, mert a régi helyen untam mindent...-mintha ott lebegett volna a levegőben egy nélküled, de nem voltam benne biztos, Niall-nél már semmiben nem voltam biztos.

-Nem gondoltad, hogy én is itt leszek?! Vagy azt, hogy nem akarlak látni?

-Héhéhé várj!-ezzel félbeszakított, pedig tudtam volna még mit mondani.-Én nem tudtam, hogy itt vagy! Senki nem mondta meg hova mentél, pedig kérdezősködtem, folyton, de mivel nem kerestél lemondtam rólad, de úgy tűnik a sors nem így akarja.-mondta egy félmosollyal, ami kissé enyhített helyzetén, mivel elcsodálkoztam, hogy milyen aranyosan mosolyog. Mindig ilyen volt a mosolya?

-Nem hiszek a sorsban.-ennyit mondtam, hiszen eszembe jutott, hogy mindenkinek a lelkére kötöttem, hogy nem mondja el Niall-nek, hogy itt vagyok, hogy ne találjon meg, mert nem akartam vele beszélni. Azt akartam, hogy rendezze magába a dolgokat, ahogy én is rendeztem magamban...legalábbis eddig ezt hittem, de most, hogy itt van... Nem tudom mi van most.

Niall

A fene sem tudta, hogy Liam itt lesz, főleg nem azt, hogy itt el kezd vádolni meg minden. Nem követtem még véletlenül sem, nem akartam róla semmit sem tudni, még akkor sem, ha túl sok dolgot is kellett átgondolnom. Az a múlt, nem kéne vele foglalkozni, de annyira hiányzott még így is, hogy az csak na. De ezt nem fogom neki elmondani. Én tudom, hogy nem hiányoztam neki, még akkor sem, ha annyira jó barátok voltunk még anno, már nem vagyunk azok és ez mind miattam van, és a hülye érzéseim miatt. Ha tehetném visszatekerném az időt és nem mondanék neki semmit, nem vitáznánk és még mindig ott baromkodnánk együtt. De most itt vagyunk, Londonban, én vagyok az új gyerek az iskolában és neki körbe kell vezetnie, mint egy jó diáknak, még akkor is, ha legszívesebben kerülne, mint egy pestis járványost.

-Liam azt a dolgot egyszer meg kell beszélnünk...

-Igen egyszer, de annak nem most jött el az ideje és nem is a közeljövőben!-ezzel rövidre fogta ezt a beszélgetést és a bemutatta inkább a társát.

-Örvendek Louis!-rávillantottam egy mosolyt, ami a csajozós mosolyom volt. Nem is tudom miért csináltam ezt, de úgy éreztem, hogy ezt kell tennem, hogy kissé jobban érezzem magam. Úgy is éreztem magam, mikor láttam, hogy Liam fején egy grimasz suhan át. Nem tudom, hogy ez most jót jelent, vagy rosszat, de örültem annak a grimasznak.

-Na menjünk körbe.-szólt Louis, majd mindketten követtük Őt. Mindig mondta, hogy melyik oldalon mit láthatok, hogy melyik termet hol találom és, hogy melyik tanárnak melyik a terme és hol kell vigyáznom. Rendes srácnak tűnt, és úgy is viselkedett velem, de Liam-nek mintha ez nem tetszett volna, mert egész végig, csak grimaszolt és nem segített szegény Louis-nak. Elég sokáig tartott míg végig jártuk a sulit, majd mindenki ment a saját dolgára. Haza felé tartva vettem észre, hogy ugyanarra megyünk Liam-el és kiderült, hogy egymás mellett lakunk. Na király. Hallgathatom minden nap a hisztijét, bár némileg örülök is ennek, hiszen többet láthatom. Vagy inkább hagyjam és mozduljak rá valaki másra? Majd valahogy alakul....

1. Fejezet

Remélem elnyeri majd a tetszését azoknak akik olvassák és kommizzatok légyszí, mert érdekel a véleményetek, még ha negatív is, hiszen az ember a hibáiból tanul. Tudom kicsit rövid és csak egy szemszög van benne, de holnap hozom a kövit és hosszabb lesz és lesz +1 szemszög, vagy kettő, még nem tudom:)

Liam

Ez a nap is olyan unalmasan telt, mint a többi. Felkeltem reggel, bementem a suliba, ahol még mindig szívás volt lenni és tanulni, azt az idióta és unalmas anyagot, amit sosem fogok használni az életben. Ezek után a haverokkal együtt elindultunk a megszokott helyünkre, de ekkor megállított minket az igazgató, mert valami fontos dologban kell segítenem neki. Szerencsére nem csak engem rángatott magával, hanem Louis-t is, hiszen Ő volt a rangidős. Mindenki érdeklődve tekintett utánunk, de tudták, hogy nem keveredtünk bajba, mert az Harry és Zayn szokása volt, bár néha Lou-nak is voltak dolgai, de én mindig jó voltam. Sosem késtem, mindig jó dolgozatokat írtam, a tanárok kedvence vagyok, mert minden feladatot bevállalok, meg a többi ilyen. Nem is tudom, hogy sikerült összeállnom ezekkel a srácokkal. Talán az segített benne, hogy egyszer fedeztem őket, mikor megvertek valami nagy állatot (nem szó szerint) és én segítettem nekik elbújni, amíg elment az, az ősember. Elég ronda fazon volt. Magas és mindenhol szőrös, körülbelül, mint a jeti, de neki nem fehér volt a szőre, hanem sötét barna. Nem értem, hogy tudja elviselni, azt a sok szőrt magán, én meghalnék tőle, vagy csak egész nap viszketnék és mindenki bolhásnak hinne. Mai napig nem tudom minek álltak le azzal a csávóval vitatkozni, de Ők sem, az a legszebb az egészben. A visszaemlékezésemből az igazgató rántott vissza, mikor elkezdte mesélni, hogy miért is kell felmennünk az igazgatóiba vele.

-Új gyerek jött az iskolába és szeretném, ha ti vezetnétek körbe, hiszen ti ismeritek a legjobban az iskolát, és rátok merem bízni, nem félek, hogy beleviszitek valami rosszba.-igen a mi jó kis igazgatónk, semmit nem tudott Louis kisebb balhéiról, de nem is kell tudnia. Ekkor esett le, csak, hogy mit is mondott. Új gyerek....hmmm... Milyen kár, hogy azt nem mondta, hogy milyen a neme. Vagy lehet, hogy nem tudja megmondani? Vicces lenne, ha mindenki azt hinné, hogy srác erre kiderülne, hogy csaj. Emlékszem nekem milyen volt ide a beilleszkedésem. Nagyon nem volt zökkenő mentes. Senki nem állt szóba velem, mivel én voltam az új gyerek, még az sem beszélt hozzám aki körbevezetett. Azt a gyereket mára már kirúgták, ebből is látszik, hogy az igazgató mennyire nem jó emberismerő. Nagyon régóta nem gondoltam arra, hogy mit is hagytam ott 1 éve. Vagy fél évig tartott mire elfelejtettem, hogy miken is mentem ott keresztül, pedig nem volt valami mozgalmas életem. Olyan voltam, mint egy robot, minden nap ugyan azt csináltam, még akkor is mikor Niall-el voltam, aki akkoriban a legjobb barátom volt. Nem tartottam vele a kapcsolatot, mert mielőtt eljöttem történt valami, aminek nem kellett volna, és így képtelen voltam vele beszélni. Ha valaha találkozom vele megint, nem tudom mi lesz. Remélem elfelejtett ez alatt az egy év alatt és, ha egyszer valamikor újra hazamegyek, nem fog felismerni. Nem azt mondom, hogy nem hiányzik, mert igenis hiányzik és sokáig ez nagyon fájt, de mindenkinek tovább kell lépnie, főleg azok után amit egymás fejéhez vágtunk. Elég csúnya vita kerekedett belőle. Most arra eszméltem fel a gondolataimból, hogy az igazgatói ajtó nyikorog, ahogy kinyílik és egy szőke srác ül a székben. A szívem is kihagyott egy ütemet, mikor megfordult és megláttam, hogy kivel is állok szemben.