12. Fejezet

Ezt a fejezetet Ren-nek köszönhetitek, mert Ő írta egyedül. Sajnos nekem nem volt elég motivációm, vagyis lett volna, csak egy-két dolog összejött. De a következő még jövőhéten jön és azt csak én írom, hogy kiegyenlítődjünk Ren-el. Mindenkinek jó olvasást (:


Liam
Világosság. Az egyetlen zavaró tényező a környezetemben.Látó távolságom minden centiméterét ez a képlékeny anyag tölti ki. Próbálom eltüntetni pislogással de egyre csak rosszabb lesz minden. Agyamba hatalmas fájdalmat és nyomást érzek amit talán az ütés okozott amit anyámtól kaptam. Nem igazán értem mégis hol lehetek de egyenlőre minden olyan biztonságos és boldog. Olyan könnyűnek érzem karomat és testemet de fejemet képtelenség felemelnem a párnáról. Ami talán nem is párna hisz néhol kemény és olyan lejtős. Szempilláim alól egy elmosódott ember formája vált ki. Nagy nehezen tudtam csak kivenni, hogy talán Niall lehet itt de mégis mennyit várhatott rám? Meglehet, hogy órákig voltam eszmélet vesztett. De ez a fiú mégis rám várt és ölébe fektetett. Kezeimre támaszkodtam és lassacskán felültem. Niall édesen aludt szóval gyorsan bementem a fürdőmbe és belenéztem a tükörbe. Csak most látom, hogy tiszta vörös az arcom ott van egy hatalmas tenyér lenyomata és ezt még csak meg sem érzem a fejembe zajló fájdalmakhoz képest. Arcomat gyorsan leöblítem egy kis vízzel majd megmosom az arcom és kimegyek a fürdőből. Barátom ott nyújtózkodik és nyöszörög az ágyon miközben szöszi haját próbálja rendbe rakni. Annyira jól áll neki ez a "mostkeltemfel" stílus. Szemeimmel minden mozdulatát figyelem majd megáll előttem.
-meddig aludtam? -kissé kétségbe esett a hangom hisz mikor ehetett utoljára Niall? 
-körülbelül 5 órát...Figyi mi lenne ha megszöktetnélek ettől a banyától akit az anyádnak nevezel? Több órán keresztül gondolkoztam ezen és komolyan gondolom. Csak értsd meg amit mondok és ha sikerült pakolj össze és lépjünk le. Nem olyan nagy döntés. tizennyolc éves vagy és szerintem kijár az, hogy ne kelljen az anyád miatt szenvedned. Tudom, hogy kissé gyorsan jötte ez az egész amit mondtam de ha most nem lépünk le nem nagyon lesz már lehetőségünk. Mennünk kell!! 
-Az igazságot megvallva félek...tudod ha hozzátok megyek megfog találni és hát suliba is kell járnom. Egyszer meg fog találni és akkor csak nagyobbat kapok. De muszáj kockáztatni...Menjünk! De még valami! Tudtad, hogy imádlak?? Egyszerűen kegyetlen amit érzek irántad...idáig bírtam. Be kell vallanom neked őszintén akármit is szólsz, hozzá különben tönkre megyek..Szeretlek! Kellesz nekem. Nélküled elveszett lennék egy értéktelen senki, aki csak is a tanároknak és a tanulásnak él és annak, hogy mindig megfelelően viselkedjen.. Elegem van, ebből a skatulyából előtted az lehetek aki csak akarok és ez olyan... más érzés. Veled mindig is olyan más vagyok.. olyan hogy is mondjam...mint egy szerelmes fan. Aki rajong valakiért, akit soha nem kaphat meg. Lehetséges, hogy most valóra válik amire vágyok de senki sem tud erről előre biztosítani. Viszont muszáj tudnom..-belül már elhagyott a remény, ami hirtelen fellángolt mikor az elején felcsillant Niall szeme de most komolyan mit tegyek ha nemet mond? Vagy ha nem szeret viszont?

 Niall
Lehetséges, hogy ezeket a szavakat tényleg komolyan gondolta és nekem reagálnom kéne valamit? De igazából sohasem voltam a szavak embere. Mindig is inkább a külsőmmel hódítottam, mint, hogy megszólaljak és az ötletes dolgaimmal vegyek le valakit is a lábairól és ez pont nem az a pillanat, amikor ezt gyakorolni szeretném. Ezért inkább odafordultam Liam-hez megfogtam állát és enyhén hátradöntöttem a fejét. Nyak hajlatába csókoltam majd egyre feljebb haladtam. Erős férfias nyögések szaladtak ki a száján ezért odahajoltam a fülébe és enyhén belefújtam. Arcán minden kis négyzet centi libabőrös lett és kezem biztonságáért esedezett. Derekára helyeztem kezem és erősen magamhoz szorítottam. Akarta, hogy érezze mennyire hatással van rám minden értelemben. Ajkaimmal végigsúroltam orrát majd megharaptam a felső ajkát. Enyhén mohó lettem hisz egyre többet akartam belőle és szájából. Mohón a bejáratot kerestem, amit meg is kaptam egy kis küzdéssel. Pár pillanattal később lihegve öleltem Liam nyakát és csókoltam ahol tudtam… ha szavakkal nem is a tetteimmel ki tudtam fejezni mindent, amit szerettem volna. Minden létező érzése belevittem, ami csak van bennem iránta. Nélküle nem ugyanaz lenne az életem. Olyan lenne, mint egy jó zene dobok és gitár nélkül. Lehet, hogy hallgatható, de nem az igazi. És hogy mégis mi húz hozzá? Maradjunk annál, hogy igazából én sem értem magam, de ha egy napot nem lehetek, vele hiányom van. Viszont válla fölött látom, hogy sötétedik, szóval megfogom a legközelebbi táskát és minden létező pólót belegyűrök, majd kirúgják magukat! Oldalra berakok 3 gatyát és a szükséges dolgokért elküldöm Liam-et hisz ő tudja, mi kell, még neki bár venni mindent lehet. Aztán megfogom mindkét táskát és kidobom az ablakon. Kimászok, a fára lepillantok egy pillanatra és akkor jövök rá, hogy Liam hogy a francba fog lemászni innen?! Hisz ő nem az a fajta fiú, aki kis korában mindenre felmászott…De muszáj megoldania hisz ez az egyetlen út van innen kifele. Egy perc múlva már a biztos talajon igazgatom a ruhám és egy hatalmas puffanást hallok. Barátom bizony leesett a fáról… Gyorsan felsegítettem majd átfutottunk a házunkba. Lehet, hogy nem a legbiztonságosabb hely számunkra, de tudtok jobbat?